Súlyos egészségügyi válság Ausztriában az azbeszt miatt
Az azbesztszennyezés évtizedek óta súlyos közegészségügyi problémákat okoz Ausztriában, különösen a nyugati határvidéken, ahol a régi bánya- és ipartelepek környékén kiugróan magas a mellhártyadaganat (mezotelióma) előfordulásának aránya. A G7 riportja szerint a halálos kimenetelű mellhártyadaganatos megbetegedések számának növekedése mögött a hiányos jogi szabályozás és az orvosi mulasztások állnak, ami megnehezíti a betegek kártérítésének folyamatát.
A közelmúltban bezárt burgenlandi kőbányák környékén, mint a felsőőri és a felsőpulyai járás, a mezotelióma előfordulási aránya a nemzeti átlag több mint kétszerese, míg a felső-ausztriai Vöcklabruck esetében csaknem négyszeres a kóros elváltozás incidenciaja. A helyi ipartörténet, különösen Ludwig Hatschek, az azbesztpalát feltaláló iparos tevékenysége, jelentős szerepet játszik a jelenlegi helyzetben.
A mellhártyadaganat magyarázata, hogy a betegség kialakulása több évtizedes lappangási időt igényel, amely 20-40 év között mozog. Az első tünetek, mint például a légszomj vagy hátfájás, sok esetben nem elég specifikusak, ami késlelteti a diagnózist. A betegek átlagos túlélési ideje mindössze két év.
A statisztikák azt mutatják, hogy a megbetegedések előfordulásának növekedése általában évtizedekkel a szennyezés után kezd el emelkedni. Ausztriában számos kőbánya természeti forrásból szerzi be az azbesztet, és míg a szennyező termékek, például a kőzúzalék forgalmazása tilos, több bányát hosszú évekig működtettek hatósági engedéllyel, így közvetlenül részesedtek az osztrák és magyar piacról származó megrendelésekből.
A legsúlyosabb helyzet a Sankt Veit an der Glan járásban tapasztalható, ahol az azbeszthez köthető daganatos megbetegedések aránya az országos átlag ötszöröse. A helyi cementgyár az azbesztet egészen 1977-ig feldolgozta, míg a környéken hat föld alatti lerakót is azonosítottak. Az ügyészség azonban évekkel ezelőtt elévülésre hivatkozva megszüntette a felelősségre vonást.
A problémát súlyosbítja, hogy az érintettek többsége nem kap kártérítést. Bár a munkáltatóknak és az orvosoknak jogi kötelezettségük lenne a gyanús esetek bejelentése, a gyakorlatban a rendszer komoly hiányosságokkal küzd. A hivatalosan elismert, azbeszthez köthető megbetegedések mindössze 40%-át számolják el foglalkozási betegségként, szemben Németország 65%-os arányával. A szakértők az alacsony orvosi bejelentési hajlandóságra és a munkahelyi expozíció nehézkes bizonyíthatóságára mutatnak rá.
Az esetek gyorsabb feltárása és a helyzet javítása érdekében a kutatók sürgetik az orvosképzés átalakítását és a foglalkozás-egészségügyi ismeretek kötelező egyetemi oktatását.
