Pikó András élesen bírálta a parkolási bevételek elvonásának tervét
A „semmit rólunk nélkülünk” elvének megsértéseként értékelte Pikó András józsefvárosi polgármester azt a tervet, amely a kerületek parkolási bevételeit teljes egészében a fővároshoz csoportosítaná át. A politikus az Országos Urbanisztikai Konferencia plenáris kerekasztalán mondta el kritikáját, ezért félretette az eredetileg kiemelt beruházásokról szóló, előre megírt hozzászólását, és élesen bírálta a döntés előkészítésének folyamatát.
Pikó András elmondása szerint előző este Karácsony Gergely, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnöke sorra hívta a belvárosi kerületek polgármestereit. „Én innen értesültem, hogy ma a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén is szerepel egy olyan előterjesztés, amellyel elvennék a parkolási bevételeket az összes fővárosi kerülettől, teljes egészében” – mondta. Hozzátette, hogy Józsefváros esetében ez mintegy másfél milliárd forintos kiesést jelentene.
A kerekasztal-beszélgetésen Pikó mellett Szemerey Samu építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkár, országos főépítész, Hüse István, az Indotek Group ingatlanfejlesztési vezetője, Erő Zoltán budapesti főépítész, valamint Németh Péter Balázs, a Forestay Group vezérigazgatója vett részt. A beszélgetést Gulyás Veronika, újságíró moderálta.
A józsefvárosi polgármester szerint a tervezett változtatással „a fővárosi polgárok egyik zsebéből átteszik a másik zsebébe a pénzt. Plusz szolgáltatás nem fog ezzel teremtődni”. Kiemelte, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat a parkolási bevételekből többek között a köztisztaság fenntartását finanszírozza, így a bevételkiesés közvetlenül érinti a kerület működését. „A fővárosiak meg fogják szívni ezt a megállapodást” – fogalmazott.
Pikó András azt is kifogásolta, hogy a kerületeket nem vonták be a terv előkészítésébe. „Ez a kormány és a főpolgármester közt körülbelül fél éven keresztül titokban történt” – mondta. A polgármester szerint ez azért különösen problémás, mert az elmúlt időszak politikai változásai után arra számítottak, hogy másfajta döntéshozatali gyakorlat következik. „Azt gondoltuk, hogy végre eljön a demokrácia ideje. Visszatérünk a normális kerékvágásba, tiszteletben tartjuk egymás érdekeit, beszélünk egymással, tiszteletben tartjuk azt az elvet, hogy semmit rólunk nélkülünk” – hangsúlyozta.
A polgármester szerint a kérdés nem pusztán elvi vita, hanem közvetlenül érinti a kerület működését is, ahol több száz munkahely van, és több százan várják, hogyan lesz Józsefvárosnak költségvetése. Pikó jelezte, hogy eredetileg a kiemelt beruházásokról szóló beszélgetésre készült, és fontosnak is tartja ezt a témát, a friss fejlemények után azonban számára egészen más értelmet kapott a „kiemelés” szó. „Talán a történtek fényében elfogadják, hogy most a kiemelésről nem a kiemelő határozatok, hanem az a kiemelés jut eszembe, ami most körvonalazódik” – utalt arra, hogy a kerületektől a parkolási bevételek teljes egészét elvonná a tervezet. Felszólalása után Pikó András felállt és elhagyta a panelbeszélgetést.
