Erőszakba torkolltak a tüntetések Franciaországban, Macron rendkívüli beszédet intézett a nemzethez
Franciaországban országszerte nagyszabású tüntetéseket tartottak, amelyek a kezdetben békés demonstrációk után több városban erőszakossá fajultak. Az összecsapásokban számos üzlet kirakatát betörték, autókat gyújtottak fel, és több száz rendőr sérült meg.
A legnagyobb figyelmet a limogesi eset kapta, ahol teljesen leégett a 19. századi városháza. Guillaume Guérin polgármester azt mondta, hogy az épületet megrohamozók nem ügyeket védő tüntetők voltak, hanem háborúra szerveződő emberek.
A súlyos események hatására a francia kormány válságtanácskozást tartott, majd Emmanuel Macron francia elnök este nyolc órakor beszédet intézett a nemzethez. Az elnök határozottan elítélte a történteket. Mint mondta, középületeket, üzleteket és városházákat támadtak meg, egyes esetekben pedig leromboltak, és kijelentette: ma este mindannyian dühöt és szégyent éreznek, elviselhetetlen látni, ahogy a városokat, az utcákat így kifosztják.
Macron szerint az ilyen típusú rombolást semmi sem indokolhatja, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a békés tüntetők követelései jogosak a megélhetési költségek emelkedésével és az üzemanyagárakkal kapcsolatban. Hozzátette, a demonstrálókat nem szabad összekeverni azokkal, akik törtek, zavarogtak és fosztogattak. Az elnök kijelentette, hogy a hatóságokat arra fogja kérni, a lehető legalaposabban vizsgálják ki az eseményeket, és az elkövetők feleljenek a tetteikért.
Macron szerint valóban beszélni kell az országot érintő problémákról, de ennek a nyilvánosságban kell felületet biztosítani, ahol a pártok között folyhat a vita a szociális helyzetről, az utcai zavargások pedig nem megfelelőek ehhez. Végezetül egységességre szólította fel az országot, és támogatást ígért azoknak, akik nehéz időket élnek át.
A kormány politikájával szembeni elégedetlenség a középiskolásoktól indult el, akik több helyen sztrájkba kezdtek a romló oktatási helyzet miatt. A megmozdulások egyre jobban terjedtek, miközben egyre gyakrabban a szélsőbaloldali politikusok is kifejezték támogatásukat. A többi párt visszatérően azzal vádolja az Engedetlen Franciaország (LFI) pártot, hogy próbál hasznot húzni a közelgő elnökválasztás előtt a megmozdulásokból. A párt vezetője és elnökjelöltje, Jean-Luc Mélenchon a felmérések szerint a második fordulóba is bejuthat, ahol várhatóan a szélsőjobboldali Marine Le Pen lehet az ellenfele.
