Brüsszel újraéleszti a régi mintákat
A közelmúltban az Európai Bizottság egy vitatott javaslatot tett, amely az EU szigorú értékpapírosítási szabályainak enyhítését célozza. Ez a lépés, amely célja a fejletlen értékpapírosítási piac fellendítése és a banki tőke felszabadítása, figyelmeztető jelzés a pénzügyi közösség számára, hogy a régió pénzügyi stabilitása ismét nagyobb veszélynek van kitéve.
A pénzügyi stabilitás ára
Az EU javaslata arra a veszélyre épít, hogy a szigorú szabályozás a túlzott kockázatkerülés szorításába szorítja a piacot, és ezzel megöli az innovációt. Maria Albuquerque, az EU pénzügyi szolgáltatásokért felelős biztosa merész kijelentést tett: a bankok hitelezési kapacitásának növelésére van szükség, miközben meg kell őrizni a pénzügyi stabilitást. De mi történik, ha a stabilitás fenntartásának bálványozása újabb válságokat szül? Az átmenet nem kis kockázatot hordoz magában.
Az értékpapírosítás újraértelmezése
Az értékpapírosítás lehetőséget biztosít a bankok számára, hogy hiteleiket csomagolják, és azokból értékpapírokat hozzanak létre, ez a gyakorlat már a legutóbbi pénzügyi válság kiindulópontja volt. Az amerikai modeli alapján, amely a másodlagos jelzálogpiac összeomlásához vezetett, felmerül a kérdés, hogy képesek leszünk-e tanulni a múlt hibáiból, illetve megértjük-e a mechanizmusokat, amelyek a kockázatok kezeléséhez szükségesek.
Hány részlet marad titokban?
A nemrégiben bevezetett rendelkezések értelmében a befektetőknek már nem kell saját maguk ellenőrizniük a bankok által kibocsátott értékpapírokat. A javasolt adminisztrációs egyszerűsítések, a kötelező átláthatósági követelmények csökkentése, és a kockázatokkal kapcsolatos információk kevésbé részletes nyújtása komoly aggályokra ad okot. Ki tudja majd biztosítani, hogy a pénzügyi stabilitást nem áldozzuk fel a gyors profitért?
Befektetők a mérleg nyelvén
Ahogy a tőkepiacok integrációja egyre fontosabbá válik, felmerül a kérdés, hogy ez a kedvezőnek tűnő környezet kinek hoz igazi hasznot. Az Egyesült Államok tőkepiaca és az EU összehasonlítása szembetűnő: míg az előbbinek 14 000 milliárd dolláros piaca van, addig az EU csupán 1600 milliárd eurót mondhat magáénak. Ki fizeti meg végül a szűk keresztmetszeteket, ha a pénzügyi rendszerünk megbomlik?
Tanulságok vagy buktatók?
A javasolt változtatásoknak nemcsak gazdasági, de politikai következményei is lesznek. Sokak számára az ötlet, hogy a múlt hibáit megismételjük, félelmetes. A pénzügyi ágazatban szükséges a kockázatok tudatos kezelése, hogy a pénzügyi rendszerek valóban fenntarthatók legyenek. Szembesülünk azzal, hogy az egyszerűsített és gyorsított intézkedések követhik az archetipikus „hogyan tartsuk titokban a felesleges kockázatokat” elveit. Vajon elengedhetjük a kezünkből a kontrollt egy újabb válság lehetősége érdekében?
Az olvasónak érdemes ezeket a kérdéseket átgondolnia, mert a jövő a mi kezünkben van, ezzel együtt a pénzügyi stabilitás fenntartásának feladata is. Az EU fejlesztései senkit nem hagyhatnak közömbösen.
