Lengyelország és Litvánia háborús evakuálási tervet készít elő
Lengyelország és Litvánia megállapodott arról, hogy háború vagy súlyos válság kitörése esetén mintegy egymillió embert evakuálnának Litvániából Lengyelországba. A megállapodást hétfőn jelentették be, miután Litvániában nagyszabású mozgósítási gyakorlatot tartottak, amelyen lengyel tisztviselők is részt vettek.
Az idei gyakorlaton első alkalommal tesztelték civilek határon átnyúló evakuálását is. Martynas Katelynas litván belügyminiszter lengyel kollégája, Marcin Kierwiński társaságában a litván–lengyel határon tartott sajtótájékoztatón elmondta: a terv mintegy egymillió, esetleg ennél is több menekült evakuálásával számol, és a két ország a kölcsönös megértés alapján dolgozza ki a részleteket.
A két ország egyre nagyobb aggodalommal figyeli az esetleges orosz támadás lehetőségét, ezért szorosabbra fűzi védelmi együttműködését. A belügyminiszterek tárgyaltak a Belarusszal közös határaiknál 2021 óta tartó migránsválságról is. Minszk a jelek szerint elsősorban közel-keleti és afrikai illegális bevándorlókat küld a lengyel és litván határhoz, hogy azok a két országon keresztül a schengeni övezetbe jussanak – célja az állami embercsempészettel a két ország, ezáltal a NATO és az Európai Unió destabilizálása.
A litván belügyminiszter szerint a két ország közötti rendőri, határőri és vámőri együttműködést a mostani tárgyalásokon véglegesítik.
