NATO-vezető: eszkaláció, egy hajó teljes legénysége eltűnt

by V Miklos
0 comments
NATO-vezető: eszkaláció, egy hajó teljes legénysége eltűnt

Dróntámadás ért két kereskedelmi hajót Bulgária partjainál, egy hajó elsüllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – jelentette a helyi média. Ilijana Jotova bolgár államfő megerősítette a Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében történt támadás hírét, de részleteket nem közölt.

Az eset miatt Rumen Radev miniszterelnök tanácskozást tartott az érintett minisztériumok és a biztonsági szolgálatok vezetőivel. A kormányfő az ülést követően elmondta: a két kereskedelmi hajót érintő dróntámadás a bolgár Bjala kikötővárostól körülbelül 112 kilométerre történt.

Az egyik hajó, a togói zászló alatt közlekedő Alfa Watan súlyos szerkezeti károkat szenvedett és azonnal elsüllyedt, a legénység pedig eltűnt. A második, a palaui zászló alatt közlekedő Able fedélzetén a támadás nyomán tűz keletkezett, a hajó 18 fős legénységét – 11 török és hét indiai állampolgárt – pedig egy bolgár hajó mentette ki. Két matróz súlyos sebesülésekkel a várnai kórházba került.

A miniszterelnök teljes mértékben elfogadhatatlannak nevezte a támadást, amelyet a tengerjog nyílt megsértésének nevezett, és kiemelte, hogy az incidens Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében történt. „A háború eszkalációjának vagyunk tanúi” – jelentette ki az ukrajnai harcokra célozva, valamint rámutatott arra, hogy a támadás nehézséget okoz a fekete-tengeri hajózásban, példaként pedig a többi között a biztosítási díjakat említette.

Dimitar Sztojanov védelmi miniszter bejelentette, hogy a túlélők felkutatására repülőgépet és helikoptereket is bevetnek. Az AFP francia hírügynökség úgy tudja, hogy az egyik hajó délnek tartott és gabonát szállított, a másik rakományáról egyelőre nincs információ. A brit Vanguard tengeri kockázatelemző vállalat úgy tudja, hogy mindkét hajó vészjelzést adott le. Egyelőre nem közöltek információt arról, honnan indíthatták a drónokat.

Ez volt az első, a hajózást célzó támadás a NATO-tagállam Bulgária fekete-tengeri kizárólagos gazdasági övezetében. Egy adott állam kizárólagos gazdasági övezete az alapvonaltól számítva legfeljebb 200 tengeri mérföldig terjed, ezen belül kizárólagos joggal rendelkezik az ott fellelhető nyersanyagok és vízi élővilág hasznosítására. Egy állam a belvizein kívül csupán a 22 tengeri mérföldig terjedő parti tengerén belül bír szuverenitással, de utóbbin biztosítania kell a békés áthaladás jogát.

Hétfőn, feltehetően ugyancsak dróntámadás miatt tűz ütött ki egy török zászló alatt közlekedő gabonaszállító hajón a Fekete-tengeren, nemzetközi vizeken, Románia kizárólagos gazdasági övezetében. A román hatóságok több mentőhajót és helikoptert küldtek a helyszínre, az incidensben egy ember meghalt, egy pedig eltűnt.

You may also like

Leave a Comment