Orosz csapások Harkivra és több ukrán régióra, Zelenszkij népszerűsége csökkenőben
Legalább három irányított légibombával és egy harci drónnal mértek csapást hétfőn az orosz erők Harkivra, Ukrajna második legnagyobb városára. Az illetékes hatóságok közlése szerint 59 sebesültről tudni, a halálos áldozatok száma hatra emelkedett.
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet szeptemberi felmérése szerint az ukránok több mint fele úgy véli, hogy Volodimir Zelenszkijnek nem kellene indulnia második ciklusért a következő elnökválasztáson. Ugyanezen kutatás alapján az ukránok háromnegyede nyitott lenne az Oroszországgal folytatandó tárgyalásokra a háború lezárása érdekében.
Orosz légvédelem: 868 ukrán drónt semmisítettek meg
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint hétfő este nyolc és szerda reggel kilenc között 868 ukrán pilóta nélküli repülőszerkezetet semmisítettek meg 12 régió és az Azovi-tenger felett.
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester tájékoztatása szerint az orosz légvédelem este fél kilenc és hajnali öt óra között 650 olyan ukrán drónt semmisített meg, amely a moszkvai régió felé tartott, közülük 105-öt a főváros közelében.
Ukrán dróntámadás a Moszkvai régió ellen
Ketten meghaltak és kilencen megsérültek a Moszkvai régiót ért ukrán dróntámadásban. Lakóházakban és egy raktárépületben is kár keletkezett. Andrej Vorobjov, a Moszkvai terület kormányzója közölte, hogy az áldozatok között van egy 71 éves férfi, akit egy összeomlott ház romjai alól húztak ki, valamint egy 20 éves férfi, akinek holttestét egy közeli faluban találták meg.
A TASZSZ állami hírügynökség jelentése szerint a támadás során kigyulladt az orosz e-kereskedelmi óriás, a Wildberries egyik raktára a Moszkvai területen. A fővárostól délre fekvő Domogyedovo városvezetője – ahol az ország harmadik legnagyobb repülőtere is található – közölte, hogy megkezdték a dróntalálatok miatt áram nélkül maradt települések villamosenergia-ellátásának helyreállítását.
Zaporizzsja és Odessza újabb orosz támadás alatt
Öten megsebesültek a dél-ukrajnai Zaporizzsjában egy híd ellen kora reggel végrehajtott orosz légicsapásban, és Odessza infrastrukturális létesítményeit is újabb támadás érte – jelentették kedden az illetékes ukrán hatóságok. A Dnyipro folyó hídját lezárták – tudatta Mihajlo Szemikin, Zaporizzsja megye katonai kormányzója a Telegramon.
Az Odessza infrastruktúrája elleni orosz légitámadásban senki sem sebesült meg, és lakóépületek sem rongálódtak meg – közölte Szerhij Liszak, a fekete-tengeri kikötőváros katonai közigazgatásának vezetője a Telegram-csatornáján.
Ukrán légierő: 137 drónnal támadták az országot az éjszaka
Oroszország összesen 137, ezen belül 49 sugárhajtású drónnal támadta Ukrajnát az éjszaka folyamán. A légvédelem 114 drónt semmisített meg – közölte az ukrán légierő. 17 helyszínen jegyeztek fel becsapódásokat, alábbhulló roncsokat pedig négy helyszínen rögzítettek.
Újabb ukrán települést foglalt el az orosz hadsereg
Elfoglalta a Zaporizzsja megyei Holubkove települést az orosz hadsereg – közölte kedden a moszkvai védelmi tárca.
