Magyar Péter bejelentette, hogy módosítják a vagyonadó terveit

by V Miklos
0 comments
Magyar Péter bejelentette, hogy módosítják a vagyonadó terveit

Magyar Péter bejelentette: módosítják a vagyonadó-terveket

A kormány döntött a milliárdosok vagyonadójának részleteiről, a KATA adózás kibővítéséről és a profi labdarúgók, valamint egyéb sportolók adókönnyítésének eltörléséről.

A javaslatokat társadalmi egyeztetésre bocsátják – ígérte a bejelentés során. 2027. január elsejétől vezeti be a kormány az általa „milliárdosok vagyonadójának” nevezett új adót. 1 milliárd forint felett 1% lesz a mérték, a szupergazdagok körében, a 100 milliárd forint feletti vagyon esetében pedig 1,5% – jelentette be keddi videójában.

Az új sáv nem meglepő: korábban az országjárás szolnoki állomásán jelezte, hogy az eredetinél szigorúbb szabályokat alkotnak a vagyonadó esetében, igaz, akkor 500 milliárd forintos felső határt említett, ebből lett most 100 milliárd forint.

A bejelentés szerint az adó a teljes vagyonra vonatkozik majd, az ingatlanokra, a befektetéseken át a társasági részesedésekig. A külföldön tárolt, illetve a vagyonkezelőknél kezelt vagyonra is vonatkozni fog – tette hozzá.

Nem érdemes a vagyonok elrejtésével próbálkozni – javasolta az adó alanyainak. Hozzátette: a hitelek levonhatóak lesznek az adóalapból. Az összeg megállapításához a részletes, valós forgalmi értékre alapozó szabályokat alkot a kormány, mind az ingatlanok, mind a társasági részesedések esetén. A kettős adóztatás elkerülését pedig nemcsak a nemzetközi egyezmények kapcsán tartják szem előtt. Az ingatlan és a gépjárművek után fizetett adók levonhatóak lesznek a vagyonadóból – részletezte.

A vagyonadót évente egyszer, önbevallás alapján kell majd fizetni, első alkalommal az idei év végi állapot alapján 2027. augusztus 31-ig. Bevallást csak azoknak kell készíteniük, akiknek az egy főre jutó vagyona eléri az 1 milliárd forintot. A NAV az adóalap kiszámítását segítő kalkulátort fog biztosítani.

Akinek 1 milliárd forintnál kisebb a vagyona, annak nincs semmilyen tennivalója. Minden ezzel ellentétes híresztelés, álhír – mondta. Sok tehetős, hirtelen milliárdossá vált honfitársunk próbált lobbizni a vagyonadó ellen. Volt, aki még szakmainak álcázott fizetett cikkeket is megjelentetett a sajtóban, hiába – vélekedett. Javaslom, hogy a pénz felesleges elköltése helyett inkább becsületesen fizessék be az adót – mondta.

A KATA-módosításokról is döntöttek

A kata-módosítások célja, hogy sokkal többen vehessék igénybe a rendkívül kedvező adózási formát. A katát a szakmai egyeztetések alapján újra széles körben elérhetővé teszi a kormány. Jóval több mint százezer új kisvállalkozó választhatja majd ezt az egyszerű és kiszámítható adózási formát – jelezte. Visszaadják a katázás lehetőségét azoknak is, akiket az előző kormány kizárt ebből a körből – hangsúlyozta. További részletek hamarosan várhatók.

A magyar kormány új vagyonadó terveiről szó lesz a szerdai Budapest Economic Forumon is, ahol Kármán András pénzügyminiszter szintén előadást tart.

You may also like

Leave a Comment