Új nyomás alatt a forint: kiderült, mikor cserélhetjük le

by V Miklos
0 comments
Új nyomás alatt a forint: kiderült, mikor cserélhetjük le

Újabb nyomás alatt a magyar fizetőeszköz: kiderült, mikor cserélhetjük le a forintot

Szerdán délre 366 közelébe gyengült a forint az euróval szemben, miközben a dollárral szemben is teret veszített a magyar fizetőeszköz. A romló nemzetközi hangulat, az emelkedő energiaárak és a megugró kötvényhozamok mellett az euróbevezetés ütemezéséről szóló miniszteri nyilatkozat is nyomás alá helyezte a hazai devizát.

Az euró jegyzése szerda délre 365,7 forintig emelkedett a kedd esti 364,1-ről, ami mintegy 0,4 százalékos forintgyengülést jelentett. A magyar deviza már a reggeli órákban veszített értékéből, majd délelőtt átlépte a 365-ös szintet az euró-forint kurzus. A dollárért dél körül 326 forintot kellett fizetni a reggeli 324,8 után, miközben a dollárindex lényegében stagnált.

A szerdai gyengülés a keddi fordulatot követte. Akkor a kormány hiánycsökkentési terveire először 362,4 forintig süllyedt az euró jegyzése, a forint azonban nem tudta megtartani nyereségét. A nemzetközi környezet már kedden romlott: a Brent kőolaj hordónkénti ára 113 dollárig emelkedett, az európai irányadó földgázár pedig megközelítette a 90 eurót megawattóránként.

Szerdán az ismét dráguló olaj és gáz, valamint a francia és amerikai kötvényhozamok emelkedése is rontotta a feltörekvő piaci devizák megítélését. Emellett a korábbi árfolyamnyereségek realizálása is szerepet játszott a forint korrekciójában.

Óvatosabb üzenet érkezett az euró előszobájából

A piaci hangulatra Kármán András pénzügyminiszter euróbevezetéssel kapcsolatos kijelentései is érezhető nyomást helyeztek. A tárcavezető kedd késő esti interjújában úgy fogalmazott, hogy a főként kiadáscsökkentésre épülő költségvetési kiigazítás akár 2032-ben teheti lehetővé a közös valuta bevezetését. Hivatalos céldátumot ugyanakkor egyelőre nem jelölt ki a kormány.

Kármán óvatosságra intett az ERM-2 árfolyam-mechanizmushoz való csatlakozás időzítésében. A miniszter szerint nem a mielőbbi ERM-2-belépés a cél, hanem az, hogy Magyarország minél hamarabb bevezesse az eurót, és a lehető legkevesebb időt töltse a belépési küszöböt jelentő átmeneti rendszerben. Úgy vélte, a túl korai csatlakozás vagy a középárfolyam idő előtti rögzítése kockázatos lehet.

A kormány jövőre közös munkacsoportot hoz létre a jegybankkal a feladatok és egy reális menetrend kidolgozására.

A hiánycsökkentés hitelessége lehet a döntő

A kormány az idei, várhatóan GDP-arányosan 7,5 százalékos költségvetési deficitet 2027-ben 4,9 százalékra, 2030-ra pedig 2,8 százalékra mérsékelné. Az államadósság-ráta a tervek szerint a jövő évi 77,2 százalékról 2030-ra 74,9 százalékra süllyedne. Kármán szerint a 2030-ra 3 százalék alá kerülő deficit teremtheti meg az alapot a 2032-es euróbevezetéshez. A hangsúlyt ezért nem az azonnali, drasztikus hiánylefaragásra, hanem a tartósan fenntartható, strukturális intézkedésekre kívánják helyezni.

Az elemzők összességében megvalósíthatónak tartják az 5 százalék alatti jövő évi hiánycélt, ám a költségvetési pálya hitelességével kapcsolatban továbbra is óvatosak. Kiss Péter, az Amundi befektetési igazgatója szerint a bejelentett keretrendszer lényegében megfelelt a piaci konszenzusnak, emiatt önmagában nem indokolt heves árfolyamreakciót. Árokszállási Zoltán, az MBH Bank Elemzési Centrumának vezetője ugyanakkor felhívta a figyelmet: a kitűzött pályától való elcsúszás kikezdheti az euróbevezetés hitelességét, ami a forint és a magyar állampapírok eladói hullámát válthatja ki. A pénzintézet a részletek bemutatásáig fenntartja 5,3 százalékos jövő évi hiányprognózisát.

Az ING elemzői úgy vélik, hogy a hiteles költségvetési pálya és a csatlakozás felé tett konkrét lépések új lendületet adhatnak a magyar eszközöknek, rövid távon azonban a profitrealizálás és a meglévő pozíciók zárása hozhat korrekciót a piacon.

Franciaországból is erősödik a nyomás

A nemzetközi kockázatkerülést az európai kötvénypiac megingása is táplálja: a francia tízéves államkötvény hozama szerdán 5,002 százalékig száguldott, amire 2002 óta nem volt példa, ez napközben mintegy 8 bázispontos emelkedést jelentett. A német benchmarkhoz viszonyított hozamfelár 157 bázispontra tágult, megközelítve a 2011-es euróválság idején tapasztalt csúcsokat. Franciaországban a GDP 119 százalékát közelítő államadósság, az idén 5,4 százalékra várt deficit és a politikai instabilitás együttese aggasztja a befektetőket.

Ebben a volatilis környezetben a Magyar Nemzeti Bank is a stabilitás fenntartását részesítette előnyben: az MNB kedden a várakozásokkal összhangban 5,5 százalékon hagyta az alapkamatot. Varga Mihály jelzése szerint a további monetáris lazítás mozgásterét az elkövetkező hetek nemzetközi piaci folyamatai és az inflációs pálya alakulása határozhatja meg.

You may also like

Leave a Comment