Gyökeres fordulat a NATO stratégiájában: Oroszország mélyén is lecsapnának
A NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt, és azt sem zárja ki, hogy mélységi csapásokat vegyen számba – írja a Wall Street Journal nyomán a Portfolio.
A szövetség vezető tisztjei és tisztviselői idén júniusban tartották meg az első olyan tanácskozásukat, amely kifejezetten a mélységi csapásméréssel foglalkozott. A NATO legfőbb katonai parancsnoka, Alexus Grynkewich amerikai tábornok által vezetett eseményen olyan forgatókönyveket vettek át, amelyekről korábban még nyíltan beszélni is alig mertek.
Az európai területek védelme évtizedeken át csupán az előrenyomuló ellenség feltartóztatására épült, az ukrajnai háború közel öt éve azonban megmutatta, hogy egy orosz inváziót nem lehet pusztán védelmi vonalak kiépítésével megállítani. Az új megközelítés az aktív megelőzésre, katonai szakkifejezéssel élve a területmegtagadásra épül, a nukleáris fegyverek bevetése azonban nem része a terveknek.
Grynkewich egy varsói beszédében kifejtette, hogy egy támadás első hullámának megállítása után a NATO azonnal célba venné a hátországot, és megsemmisítene minden olyan létesítményt, amely a támadó haderőt támogatja, fenntartja vagy irányítja. Ez a gyakorlatban az oroszországi katonai bázisok, lőszerraktárak, távoli repülőterek, ipari létesítmények és a kritikus infrastruktúra lerombolását jelenti, akár több ezer kilométerre a NATO határaitól.
A stratégia megvalósításához nagy mennyiségű, csúcstechnológiás és olcsóbb precíziós fegyverre egyaránt szükség van. Miközben az Egyesült Államok folyamatosan fejleszti a Tomahawk robotrepülőgépeket és az ATACMS rakétákat, a lemaradásban lévő európai szövetségesek is igyekeznek növelni a Storm Shadow, a SCALP és a Taurus cirkálórakéták szűkös készleteit.
Fabian Hoffmann, a Norvég Védelmi Tanulmányok Intézetének kutatója szerint Európában jelenleg húsz gyártó részvételével legalább negyvennyolc új, alacsony költségű robotrepülőgép-projektet jelentettek be, bár ezek közül sok nem fog megvalósulni, a sikeres fejlesztések pedig éveket vesznek majd igénybe.
A NATO-t az ukrán példa mellett az Egyesült Államok Irán elleni idei fellépése is inspirálta. Miután Ukrajna kifogyott a nyugati elfogórakétákból, egyre inkább a saját fejlesztésű fegyvereire – például a Flamingo robotrepülőgépekre – támaszkodva támadja a távoli orosz olajfinomítókat, adatközpontokat, valamint a rakéta-hajtóanyagot és drónakkumulátorokat gyártó üzemeket.
Aljona Hetmancsuk, Ukrajna NATO-nagykövete szerint a légvédelem csak olyan, mint a fájdalomcsillapító, amely csupán a tüneteket enyhíti, de a valódi megoldáshoz magát a fájdalom forrását kell célba venni. Ireneusz Nowak lengyel vezérőrnagy is egyetért azzal, hogy a mélységi precíziós csapásokat elrettentő erőként kell kezelni, hiszen ha Ukrajna már a háború elején rendelkezett volna ezekkel az eszközökkel, elkerülhető lett volna az első világháborút idéző állóháború.
Bár a katonai vezetők ma már alapvetésként kezelik ezt a doktrínát, a stratégák szerint kérdéses, hogy az európai politikusok felvállalnának-e egy ilyen ellencsapást. Nico Lange, a német védelmi minisztérium korábbi kabinetfőnöke rámutatott arra, hogy szakadék tátong az észszerű katonai tervezés és a politikai döntéshozók között, akik a védelmet még mindig csak egy fizikai vagy drónokból álló fal felhúzásaként képzelik el.
Grynkewich tervei éppen ezért azt célozzák, hogy egy orosz támadás esetén a mélységi válaszcsapások szinte automatikusan meginduljanak. A hiteles elrettentéshez azonban elengedhetetlen a fegyverkészletek mielőbbi felhalmozása, a harcok elhúzódásával ugyanis folyamatosan új célpontok bukkannak fel, a gyárakat elrejthetik, a mobil indítóállásokat pedig rendkívül nehéz megsemmisíteni.
Nowak vezérőrnagy összegzése szerint világos üzenetet kell küldeni arról, hogy a szövetség képes megbüntetni a támadót, ehhez azonban a szükséges fegyvereknek ténylegesen rendelkezésre kell állniuk.
