Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak
Az antalyai ENSZ-klímacsúcs a nepáli tragédiára irányítja a figyelmet, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig az ország északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren eltűntek, a helyreállítási költségek pedig közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának mintegy egynyolcadát jelenti.
A katasztrófa után alig néhány nappal az ENSZ éghajlatügyi vezetője, Simon Stiell kijelentette: a klímaváltozás miatt az ilyen tragédiák „sokkal valószínűbbé, gyakoribbá és súlyosabbá” válnak. A World Weather Attribution csoport szerint az ember által okozott felmelegedés körülbelül 1,5 °C-kal emelte a himalájai nyári hőmérsékletet, ugyanakkor a klímaváltozást „inkább egy már meglévő geológiai adottságokra ható destabilizáló tényezőnek, mintsem alapvető oknak” nevezik.
Az ázsiai magashegyvidéki hólavina-jelenségekről idén megjelent tanulmány 1990 óta 60 millió ilyen esetet térképezett fel, és a vízgyűjtő területek 85 százalékán nem mutatható ki hosszú távú tendencia. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése ezért nem jelent megoldást: a langtangi gleccserek a legnagyobb emissziócsökkentési ígéretek teljesítése esetén sem fagynának be újra.
Az árvíz akkor válik áldozatokat tömegével követelő katasztrófává, ha a vonulási útjában lévő embereket nem figyelmeztetik időben. Egyes területek túl közel voltak ahhoz, hogy riasszák az ott élőket, másoknak viszont 40 percük volt a menekülésre. A völgyben lejjebb fekvő Bidurban Rajendra Dawadi igazgató mintegy 900 diákot evakuált percekkel azelőtt, hogy az árvíz elsodorta az iskolát, figyelmeztetése azonban szájról szájra terjedt, nem sziréna segítségével.
Nepál saját kárfelmérési jelentése is a megfigyelőrendszer fejlesztését, a megrongálódott mérőállomások helyreállítását, valamint a folyók mentén a szirénák és az SMS-alapú riasztások kiépítését sürgeti. Ennek kezdeti költsége mindössze 2,3 millió dollárt tesz ki.
Nepál nem szenvedett hiányt klímavédelmi forrásokból. Az összes fejlesztési forrás közel 30 százaléka klímavédelemre ment: 2020 és 2024 között több mint 3 milliárd dollárt különítettek el erre, amelyet jó szándékú, de zavarba ejtően sokféle projektre osztottak szét. Közel félmilliárd dollár ment villamosvezetékekre és okosmérőkre, hogy a fosszilis energiaforrásokat vízenergiára cseréljék egy olyan országban, amely már így is szinte teljes áramellátását vízenergiából fedezi. A német segélyprogram 6 millió eurót – ami az árvízvédelmi riasztási rendszer költségének háromszorosa – szánt napelemekre.
A Világbank 2024-től induló, 150 millió dolláros, a katasztrófákkal szembeni reziliencia növelését célzó programja az előrejelző rendszerek fejlesztését ígérte, végül azonban a forrásokat számos más terület között osztották szét. A Zöld Klíma Alap 2020-ban 27,4 millió dollárt hagyott jóvá a Gandaki folyó vízgyűjtő területének ellenállóbbá tételére, de ebből egyetlen dollárt sem fordítottak szirénákra vagy árvízriasztási rendszerekre. Egy másik, 50 millió dolláros, szenzorok, szirénák és tartalék kommunikációs rendszerek kiépítését célzó projekt hét éven át várakozott a finanszírozási jóváhagyásra, amelyre végül 2025-ben került sor. A beruházás idén márciusban kezdődött el, és a tervek szerint 2033-ban fejeződik be.
A Meteorológiai Világszervezet becslése szerint a szegény országokban a korai előrejelző rendszerekre fordított 800 millió dolláros beruházás évente 3–16 milliárd dollárnyi kárt előzhetne meg. Bangladesben az 1970-es ciklon miatt több mint 300 ezer ember vesztette életét, 2007 óta azonban az előrejelzéseknek, a menedékhelyeknek és a rendszeres gyakorlatoknak köszönhetően a ciklonok miatt elhunytak száma évi 200 fő alatt maradt. Világszerte több mint 97 százalékkal csökkent az éghajlattal összefüggő katasztrófák halálos áldozatainak száma az elmúlt évszázadban, ami szinte semmilyen összefüggésben nem áll a kibocsátáscsökkentéssel.
Nepálban a mélyszegénységben élők aránya az 1995-ös 55 százalékról 2022-re 1 százalék alá csökkent. Bár az ország gazdasága 1996 óta átlagosan évi 4,2 százalékkal növekedett, a legtöbb dél-ázsiai gazdaság ennél gyorsabb ütemben bővült. A szükséges intézkedések régóta ismertek: növelni kell az energiatermelési kapacitásokat, javítani kell a közúti infrastruktúrát, csökkenteni kell a szabályozási akadályokat, valamint kedvezőbb feltételeket kell teremteni azoknak a külföldön dolgozó nepáliaknak, akiknek hazautalásai a gazdaság negyedét fedik le. Egy gazdagabb Nepálban stabilabb hidakat építenének, körültekintőbben választanák meg a gátak és utak helyét, gondoskodnának a mérőállomások folyamatos működéséről, és saját forrásból finanszíroznák a szirénarendszerek kiépítését.
