Magyar Péter: 36 éves mulasztást pótolunk – megnyíltak az ügynökakták
Elindult a nyitottaktak.hu oldal, ahol több tízezer, 1990 előtt beszervezett ügynök, illetve a titkosszolgálatokkal kapcsolatba került ember neve és adatai váltak ingyenesen kereshetővé. A Tisza-kormány az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulójára időzítette a dokumentumok közzétételét – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a sajtótájékoztatón.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a jelenlegi adatbázis még nem végleges, a levéltári munka jövő februárig folytatódik. Az, hogy valaki szerepel a ma közzétett adatbázisban, még nem jelenti azt, hogy az illető feltétlenül jelentett is – tette hozzá. Mint mondta, 36 év után teszik meg azt, ami az 1989-es rendszerváltás fontos ígérete volt, és mintegy 60 ezer névre lehet majd rákeresni. Hozzátette: a halogatás súlyos következménye, hogy a feltárás csak részleges lehet, a 150-160 ezer fős hálózatból most 60 ezer nevet hoznak nyilvánosságra.
A sajtótájékoztatón részt vett Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, valamint Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója. Cseh elmondta: a levéltárban mintegy 10 ezer beszervezési dosszié található, és az iratok egyharmada van a levéltárban, ami az utóbbi időszakban mintegy 90 méternyi iratanyaggal bővült. A szolgálatoknál korábban 300 folyóméternyi, a levéltárnak át nem adott iratot becsültek, ebből 100 méternyi az utóbbi hónapokban már átkerült. Összehasonlításként a levéltárban jelenleg összesen 5 kilométernyi iratanyag van.
A főigazgató arról is beszélt, hogy a 6-os kartonokon a hálózati személy személyes adatai és beszervezésének körülményei olvashatók, ám ha valakinek van ilyen kartonja, az még nem jelenti azt, hogy tényleges jelentési tevékenységet végzett. A munkadossziékat, amelyekben a jelentések szerepelnek, a megfigyeltek adatainak védelme érdekében nem hozzák nyilvánosságra. Kitért arra is, hogy a mágnesszalagokon technikailag nem lehetett képeket tárolni, és az itt tárolt információk egy részét is törölték. A rendszerváltás előtti időszak, különösen a nyolcvanas évek megfigyelései a leghiányosabbak, mivel ezek nagy részét a tartótisztek őrizték, és a rendszerváltáskor megsemmisítették.
Cseh szerint egy diktatúrában az elkövetők többsége egyszerre áldozat és elkövető: többeket a forradalomban való részvételük miatt zsaroltak, másoknak azt mondták, csak így juthatnak hozzá a szükséges külföldi gyógyszerhez. Arra a kérdésre, miért nem hozták nyilvánosságra korábban az iratokat, azt válaszolta, hogy a politikai elit szereplőire vagy rokonságukra vonatkozó érzékeny adatok jelenthettek visszatartó erőt.
Magyar Péter szerint a lusztráció ebből a szempontból elkésett, de ha van ilyen javaslat, meg lehet vizsgálni. Hangsúlyozta: nem ítélkezni szeretnének, a legnagyobb felelősséget a titkosszolgálati rendszer létrehozói, az állampárt vezetői, a szolgálati vezetők és a tartótisztek viselik. A gyerekek, unokák semmilyen formában nem felelősek felmenőik tettéért – tette hozzá.
A miniszterelnök szerint a traumát kérdések feltétele nélkül nem lehet feldolgozni, és sok család számára kerülhetnek napvilágra nehezen feldolgozható információk. Felidézte, hogy a diktatúra hálózata jelen volt az iskolákban, az egyházban és a téeszekben is, ennek egyik legsúlyosabb következménye pedig az volt, hogy a felmenők saját barátaikban, kollégáikban sem tudtak megbízni.
Tarr Zoltán szerint nem alakultak ki jó módszerek az információk feldolgozására, az ügynökaktákról szóló hírek a politikai csatározások részévé váltak. Ezért egy hatfős testület segíti a közösségek traumafeldolgozását, emellett a kormány több telefonszámot is működtet, ahol azonnali segítséget lehet kérni. A testület tagjai Joób Máté teológus, lelkész és lelkigondozó; Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, a Transzgenerációs Trauma Intézet alapítója; Rainer M. János történész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja; Szabó Andrea szociológus, politológus; Szekér Nóra történész, levéltáros és Szokolay Domokos történész.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy bízik abban, a mostani traumafeldolgozási folyamat példaként szolgálhat, hiszen sok közös traumát nem beszéltek még ki. Példaként a második világháború alatt megerőszakolt magyar nők sorsát említette, amiről eddig szinte semmit sem beszéltek. Kérdésre válaszolva nem tartotta valószínűnek, hogy a közeljövőben az oroszok kiadnák a Moszkvában őrzött, rendszerváltás előtti magyar titkosszolgálati adatokat; elmondása szerint a levéltári szakmai kapcsolatok Moszkvával 2022-ben megszűntek. Ha egy érintett szerint máshogy zajlottak az események, mint ami a dossziékból látszik, lehetősége van elmondani a saját történetét, ami szintén megjelenik a nyitottaktak.hu oldalon – hangzott el a tájékoztatón.
