Mégsem olyan halott bolygó a Mars, mint azt a kutatók gondolták
Bár a tudományos világban sokáig az volt az uralkodó nézet, hogy a Mars geológiailag halott égitest, az újabb kutatások egyre inkább cáfolják ezt az elméletet. Egy nemzetközi kutatócsoport friss eredményei szerint a felszín alatt zajló folyamatok arra utalnak, hogy a vörös bolygó a közelmúltig aktív volt, sőt akár jelenleg is az lehet.
A Science Advances folyóiratban publikált tanulmány szerzői az európai–orosz ExoMars Trace Gas Orbiter űrszonda még 2021-ben gyűjtött adatait elemezték. A mérések igazolták, hogy a Mars felszínén lassan, de folyamatosan hidrogén-klorid szivárog. A szakemberek egy hatalmas vulkán mentén újonnan felfedezett hasadékok alapján úgy vélik, hogy a gáz a mélyben található forró magmából szabadul fel.
Daniel Mège, a Lengyel Tudományos Akadémia professzora és a tanulmány egyik vezető szerzője szerint az eredmények azt mutatják, hogy a Mars a közelmúltig – vagy akár napjainkig – elegendő belső hőt őrzött meg a vulkáni tevékenység fenntartásához. Ez a felfedezés alapjaiban változtathatja meg a bolygó egykori lakhatóságáról alkotott képet is.
Mindez ugyanis arra utal, hogy a Marsnak a nem túl távoli múltban jóval melegebb és sűrűbb légköre, felszínén pedig bőséges folyékony vízkészlete lehetett. A marsi élet felkutatásán folyamatosan dolgoznak a kutatók, és az elmúlt években születtek is részeredmények a területen. A NASA Curiosity marsjárója által talált kőzetmintákban az elemzések olyan molekulákat találtak, amelyek jelenléte a tudósok szerint nem magyarázható pusztán nem biológiai folyamatokkal. A kutatók korábban a földi sejtmembránokra hasonlító molekuláris építőkövek jelenlétét is kimutatták, ami arról árulkodhat, hogy évmilliárdokkal ezelőtt lehetett élet a vörös bolygó felszínén.
A kutatók már korábban is megfigyelték, hogy a hidrogén-klorid kibocsátása az évszakokkal párhuzamosan változik, ám az egyes váratlan helyeken és szokatlan időpontokban mért kiugró értékekre eddig nem találtak magyarázatot. Ilyen rendellenes gázkibocsátást észleltek a Mars legnagyobb kiterjedésű vulkánja, az Alba Mons lejtőinél is. A térség vizsgálatakor a tudósok több száz méter hosszú, új felszíni hasadékokat azonosítottak, amelyek a mélyben zajló folyamatos aktivitásra utalnak. A repedések mentén elszíneződéseket is találtak, amelyeket a következtetések szerint a szivárgó gázokból kiváló ásványi lerakódások okoznak, hasonlóan a földi vulkáni gázkürtőkhöz.
Mège kiemelte, hogy az űrszonda elképesztő pontossággal mutatta ki ezt a néhány molekulányi gázt, miközben a bolygó körül keringve folyamatosan a teljes marsi légkört vizsgálta. Az Alba Mons térségében talált, gázokat kibocsátó hasadékok a marsi élet nyomainak felkutatásában is kulcsszerepet játszhatnak. A professzor szerint amennyiben a mélyben jelenleg is aktív hidrotermális rendszerek működnek, azok biztosíthatják a mikroorganizmusok fejlődéséhez szükséges energiát és tápanyagokat, miközben védelmet nyújtanak a zord és változékony felszíni környezettel szemben.
