Hatalmas botrány robbant ki Donald Trump belső körében – Nyíltan fellázadtak az elnök szövetségesei
Dühösen tértek vissza a Capitoliumba hétfőn a republikánus szenátorok, akik egyértelműen Donald Trump elnököt teszik felelőssé a múlt heti félidős választásokon elszenvedett súlyos vereségért. A párton belüli tanácsadók és stratégák szerint ezután jó esély van arra, hogy a republikánusok a 2028-as elnökválasztásra készülve fokozatosan elhatárolódjanak a második ciklusát töltő, politikai mozgásterét vesztett Trump elnöktől.
A választási kudarc utáni feszültséget tovább növelte, hogy Trump pénteken a bevándorláspolitikában keményvonalasnak számító Stephen Millert nevezte ki új kabinetfőnökének a távozó Susie Wiles helyére. A döntés azt jelzi, hogy a Fehér Ház még szigorúbb fellépésre készül a bevándorlás terén, noha a múlt heti választáson a spanyol ajkú szavazók – különösen Texasban – látványosan a demokraták felé fordultak.
A kinevezést több republikánus politikus is élesen bírálta. Marlin Stutzman indianai képviselő szerint egy ilyen vereség után nem előléptetni, hanem kirúgni kellene a felelősöket, míg Thom Tillis észak-karolinai szenátor egyenesen kolosszális hibának és a lehető legrosszabb választásnak nevezte Miller kinevezését.
Whit Ayres neves republikánus közvélemény-kutató szerint a szenátusi frakció a hatalmas veszteségek után már nem fog feltétel nélkül engedelmeskedni Trump szeszélyes parancsainak, és lazulni fog az elnök párt feletti uralma. A szenátorok különösen azért neheztelnek rá, mert olyan gyenge jelölteket támogatott az előválasztásokon – például Ken Paxtont Texasban, Michael Whatleyt Észak-Karolinában és Darline Grahamet Dél-Karolinában –, akik végül nagy arányban veszítettek a demokratákkal szemben.
John Thune szenátusi frakcióvezető és csapata hónapokig győzködte Trumpot, hogy a texasi előválasztáson a hivatalban lévő John Cornyn szenátort támogassa Paxton helyett, vagy legalább maradjon semleges, de az elnök figyelmen kívül hagyta a kérést, amivel elvágta Cornyn esélyeit.
A pártvezetés azt is sérelmezi, hogy Trump képtelen volt tartani magát a közös kommunikációs irányvonalhoz. Míg a szenátorok a törvényhozási sikereket, például a borravalók adómentességét is tartalmazó adócsökkentéseket vagy a lakhatási válságot enyhítő kétpárti törvényt próbálták hangsúlyozni, addig az elnök utóbbit unalmasnak minősítette, és inkább a Fehér Ház báltermével vagy a Lincoln-emlékmű medencéjével kapcsolatos vitákkal került a címlapokra.
Emellett folyamatosan a saját párttársait támadta, amiért nem tudták elfogadtatni a választási szabályokat átalakító törvénycsomagot. Azt követelte tőlük, hogy a javaslat átnyomása érdekében töröljék el a szenátusi obstrukció intézményét, jóllehet a törvénynek esélye sem volt a szükséges hatvan szavazat megszerzésére.
Komoly frusztrációt okozott az is, hogy az elnök politikai szövetségesei túl sokáig ültek a félidős választásokra összegyűjtött, 400 millió dolláros kampánykasszán. Csak a kampány utolsó heteiben kezdték el elkölteni a pénzt, amikor a megemelkedett televíziós hirdetési árak miatt ez már jóval kevésbé volt hatékony.
Miközben a Fehér Ház a gyenge jelölteket okolta a kudarcért, Trump pedig a választás éjszakáján kijelentette, hogy földcsuszamlásszerű győzelmet arattak volna, ha az ő neve is szerepel a szavazólapon, a kongresszusi források szerint valójában az elnök népszerűtlensége húzta mélybe a pártot.
A vesztes jelöltek és a háttérstábok szerint a demokraták sikeresen kapcsolták össze a választók megélhetési és inflációs aggodalmait a washingtoni korrupcióval. John Sununu, aki New Hampshire-ben szenvedett vereséget, úgy látja, hogy a hónapok óta tartó iráni konfliktus kirobbantása, valamint a Trump család üzleti ügyeiről szóló folyamatos hírek teljesen eltaszították a választókat a Republikánus Párttól.
Hasonlóan fogalmazott a Wall Street Journalban megjelent véleménycikkében John Cornyn is. A texasi szenátor szerint Trump félreértelmezte a 2024-es felhatalmazását, amikor a kereskedelmi kapcsolatok észszerűsítése helyett áremelkedést okozó, önkényes vámokat vezetett be, a határvédelem helyett pedig túlzottan agresszív bevándorlási razziákat erőltetett.
A kialakult negatív politikai légkör miatt több szenátor, köztük az észak-dakotai Kevin Cramer is védelmébe vette John Thune frakcióvezetőt, hangsúlyozva, hogy a szenátusi vezetésnek nem volt ráhatása ezekre a folyamatokra, ezért nem is lehet őket hibáztatni a vereségért.
