Trump nyilvánosan kiállt Netanjahu mellett az izraeli választások előtt
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social platformon közzétett bejegyzésében támogatásáról biztosította Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt a közelgő izraeli választások előtt. Trump „nagy harcos miniszterelnöknek” és „a béke még nagyobb partnerének” nevezte Netanjahut az Irán elleni küzdelemben.
Az amerikai elnök kiemelte, hogy az izraeli kormányfő hatalmas nyomás alatt sem tört meg, sőt inkább megerősödött, majd hozzátette, hogy Netanjahu soha nem fog csalódást okozni. Trump arra is figyelmeztetett, hogy ha Izrael élén nem Netanjahu áll, az Egyesült Államoknak egyedül kellene elvégeznie az Irán elleni feladatokat, amihez – mint fogalmazott – nincs kedve.
Netanjahu a közösségi médiában megköszönte Trump „rendkívüli támogatását”, majd egy videóüzenetben egyenesen az amerikai választókhoz fordult. Arra figyelmeztette őket, hogy ha Irán nukleáris fegyverhez jut, az az üzemanyagárak drasztikus emelkedéséhez vezet, ezt pedig szerinte egyedül Trump képes megakadályozni.
A nyilvános támogatás mindössze kilenc nappal az október 27-i izraeli választások előtt érkezett, miután Trump néhány nappal korábban egy interjúban még elzárkózott bármelyik jelölt támogatásától. Az elmúlt hónapokban a két ország kapcsolata több ponton is megfeszült: Netanjahu augusztusban elutasította az amerikai elnök gázai béketervét, Trump pedig júniusban „őrültnek” nevezte az izraeli kormányfőt, és az izraeli libanoni műveletek miatt is frusztrációjának adott hangot, mondván, azok akadályozzák az Iránnal folytatott tárgyalásokat.
