Sorsdöntő naphoz érkezett Amerika: egy területen már megvan a győztes, izzik az internet a csatatérállamokban
Ma félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban. A szavazópolgárok többek között a Képviselőház mind a 435 helyéről, a Szenátus 37 helyéről és 36 állam kormányzójáról is döntenek. Új elnököt ezúttal nem választanak.
Az előrejelzések egyértelműen a demokratáknak kedveznek. A Silver Bulletin választási modellje 95 százalékos esélyt ad a demokrata képviselőházi többségre, és 240–195-ös végeredményt tart a legvalószínűbbnek. A képviselőházi többséghez 218 hely kell, a Demokrata Pártnak a jelenlegi állapothoz képest csupán négy mandátumot kellene átfordítania. Országosan 8,7 százalékponttal vezetnek a republikánusokkal szemben, ami a 2018-as „kék hullámhoz” mérhető különbség.
A Szenátusban jelenleg 53 republikánus és 47 demokrata szenátor ül. A demokratáknak négy széket kell elhódítaniuk úgy, hogy közben a sajátjaikat is megtartják. Az 50 hely nem elég, mert szavazategyenlőség esetén a republikánus alelnök, J. D. Vance voksa dönt. A Silver Bulletin a választás előtt 78 százalékra tette a demokrata többség esélyét, noha ez az arány augusztus elején még csak 56 százalék volt. A Pew Research október eleji felmérése szerint az amerikaiaknak csupán a harmada elégedett az elnök munkájával, és a 2024-ben rászavazóknak is már csak kétharmada.
A közvélemény-kutatások alapján a felsőházi választásokon Maine, Michigan, Ohio, Alaszka, Iowa, Texas, Kansas és Észak-Karolina államokban ígérkezik a legszorosabbnak a verseny, így könnyen lehet, hogy itt dől el a többség sorsa.
Egy demokrata többségű kongresszus jelentősen megnehezítheti a Trump-kormány következő két évét. A szenátusi többség beleszólhatna az elnök kormányzati kinevezéseibe, valamint a szövetségi és legfelsőbb bírósági jelöltekbe. A Szenátusnak a Képviselőházzal együtt a költségvetés megszavazásában is fontos szerepe van, így a két kamara közösen gyakorolhatna nyomást a Fehér Házra, például az iráni háború lezárása érdekében, valamint etikai vizsgálatokat is indíthatnának a kormányzat ügyeiben.
A 2024-ben, az elnökválasztással egy időben tartott előző kongresszusi választásokon a republikánusok igen szűk, mindössze 5 mandátumos fölényt tudtak elérni. Az elmúlt két év alatt 123 törvényt tudtak elfogadni, a benyújtott tervezeteknek pedig mindössze 1 százalékát fogadták el.
A Google Trends adatai alapján az „election” keresési kifejezés iránti érdeklődés az alapvetően alacsony szintről indulva az elmúlt hetekben megerősödött. A térképes nézet szerint a washingtoni választókerületet követően az igazi csatatérállamnak számító Alaszkában volt a második legmagasabb az érdeklődés, ezt New York, Maryland és a szintén csatatérnek számító Kansas követi. Hosszú távon, 2004-től vizsgálva ugyanakkor az idei félidős választás idején mért érdeklődés meg sem közelíti a korábbi, jóval nagyobb érdeklődést kiváltó választásokét, például a 2024-es elnökválasztásét.
Mivel a félidős választásokon a pártok kampányainak nincs két országos arca, a „Demokrata Párt” és a „Republikánus Párt” témaköröket hasonlították össze. Az elmúlt három hónap adatai alapján a két párt iránti érdeklődés nagyon hasonlóan alakult, az utóbbi hetekben azonban a demokrata párt kis mértékben megelőzte a republikánus pártot. A térképes nézet az elmúlt három hónap adatai alapján már nem tükrözi olyan egyértelműen a demokrata előnyt: a szenátusi többség szempontjából fontos Maine, Texas, Kansas és Alaszka államokban a republikánus párt vezet a keresések arányaiban. Az egy hónapos adatok alapján ugyanakkor szinte az összes állam „kékbe borult”, ami azt jelenti, hogy országszerte erősödött a demokrata párt iránti érdeklődés a három hónaposhoz képest; a republikánusokra Alaszka, Maine és Montana államokban kerestek csak nagyobb arányban.
A Google Trends száma csupán a keresési intenzitás arányát mutatja egy 1–100-ig tartó skálán, így valós választói preferenciákat nem lehet levonni belőle, és a keresések alakulása és a választási végeredmények között nincs ok-okozati összefüggés.
A Képviselőházban minden állam népességarányosan küldhet képviselőket, így a gyéren lakott államoknak kevesebb, a népes államoknak pedig több képviselője ül az alsó házban – Kaliforniának például 52 –, ezért úgy tartják, hogy itt tükröződik legjobban az amerikai közélet aktuális politikai álláspontja.
